2015 március hónap
A Budapest Kupa négy közé kerüléséért. 2015.04.02. csütörtök 19:00 . Helyszín : BVSC stadion .
Az elődöntők párosítása : KISE - Pénzügyőr SE
A BVSC - Inter gyöztese hazai pályán fogadja majd a THSE csapatát.
A döntő megrendezésére április 22.-én a Csepeli stadionban kerül sor.
|
A Kelen SC felnőtt csapatának vezetőedzője Lénárt László ( Lepke ) közös megegyezéssel lemondott a kispadról. A 20. fordulóban az Ikarus BSE 4 - 0 RAFC örökrangadó hozta lázba a Rákosszentmihályi , valamint a Mátyásföldi szurkereket. Ennek a mérkőzésének az értékét a magasba emeli, a több mint háromszáz kilátogatott környékbeli labdarúgást szerető sportember. A mérkőzés ideje alatt semmiféle probléma nem volt a két szurkoló tábor közt , de a végére a CINEGÉK (RAFC köménymag) megfeledkezve önmagukról, a mérkőzés lefújása után bedobáltak az műfüves pályára fáklyákat, amitől a talaj több helyen meg(ki)égett. Némi konfliktus is akadt a végére, mert a vendégcsapat szurkolói a harmadik félidőben meglátogtták a hazai Ultrákat. Szerencsére komolyabb összetűzésre nem került sor. A Budapest II. osztályáben szintén parázs hangulatú mérkőzésre volt kilátás , hiszen a BVSC nem az otthonában a Szőnyi úton, hanem a Kövér Lajos utcában fogadta a 1908 SZAC KSE csapatát. A helyszín megválasztása nem a legjobb megoldás volt a hazaiak részéről, mert egy ilyen összecsapásra nem igazán alkalmas a Varga Zoltánról elnevezett labdarúgó pálya. A szurkolóktól leválasztott területet a pálya szélén, a hazai és a vendég oldalon kerti padok odahelyezésével oldották meg a hazaiak az elkülönítést. Nincs normális kispad, ( itt is csak a kerti padok ) a technikai zóna sincs felfestve, mi több az oldalvonal szélén a pálya vonalától mintegy két arasznyira dolgozott a kameramann. A mérkőzés ideje alatt a rendező ( nem volt rajta sárga mellény !) csak azt vette észre, hogy amennyiban valaki rágyújtott azt figyelmeztette. A hangulatnak köszönhetően a sátor alatt a sörösdobozokból való kortyolgatásárt senki nem mert beszólni. A második félidőre aztán tetőfokára hágott a vendég szurkolók öröme. Előkerültek a pirotechnikai eszközök, ami igazából emeli a vizuális látványt, ( de nem megengedett a mérkőzés ideje alatt ) de azért a mérkőzés sem volt lebecsülendő. A két szurkoló tábor , a BVSC a felezőnél, a SZAC-os ultrák a kapu mögött rátaláltak egymásra, és a szar MLSZ rigmust hallaták egy jópárszor. A mérkőzés vége felé a vendég csapat cserjátékosát a hazaiak az oldalvonal mentén , még le sem jött jóformán a pályáról, sörösdobozból kapta meg a Húsvéti locsolkodás örömét. Az már csak hab a tortán , hogy két dobverő is berepült a pályára a mérkőzés ideje alatt. Végül is szerencsére nem volt a lefújás után nagy galiba. Azért , hogy normális keretek közt is lehet , bajnokit játszani arra élő példa volt a Közterület SC 2 - 1 Budatétény SE összecsapás . Ha valaiknek nagyon kellett a három pont az a Budatétény csapata volt , de a vereségük ellenére sem csináltak nagyjeleneteket. Röviden a többi mérkőzésről : Az Építők négy góllal ajándékozta meg a Szent Pál csapatát. A KISE az első negyvenötig bírta a bajnokesélyes ellen és a második félidőben kettőt kaptak , amire nem tudtak válaszolni. A Budafok megállította az Unione remek kezdeti szereplését, és nulla nullával végződött a bajnoki találkozó. A suuranópályán lévő Hegyvidék a Péceli úton a 67. percben döntötte el a három pont sorsát . RTK 0 - 1 Hegyvidék. A Halak kezdeti vergődésük után újból elkezdek ficánkolni, és azt a Testvériséget szákolták , akiket a múltheti győzelmükkel kilábolni látszodtak a gödörből. THSE 4 - 2 Testvériség Az FFC 1 - 0 Vízművek találkozó a kétes, les volt nem volt les, a gól előtti helyzeten kívűl igazából említésre méltó esemény nem történt. A szombat nap záró akkordja a Voyage 1 - 1 Kelen találkozó volt. Továbbra is hullámvölgyben az edzőváltás után a hazai csapat Wágner Ádám vezetőedzővel. A Kelen pedig az Ikarus elleni vereségük után ezen a héten egy fiatal gárdával lépett a pályára a Fay utcában, és majdnemhogy meglepetést okoztak. Három 100%os ziccert hagytak ki , amit a rutintalanságuk számlájára lehet bevésni. NEM ÁRT TUDNI ! A fegyelmi bizottság kedd délutánonként a Budapest I. és II. osztály ügyei mellett az utánpótlást tárgyalja. Szerdán pedig a harmad, negyedosztály kiállításait mérlegelik a Curia utcában, a negyedik emeleten. A 20. FORDULÓ AZ EREDMÉNYEK 0 4 1 2 0 2 1 2 4 2 3 1 0 0 3 0 4 0 2 1 0 1 0 2 1 0 3 4 1 1 3 2 HA SZERDA, AKKOR BUDAPEST KUPA HAZAI Játékvezető VENDÉG Helyszín THSE 3 Rábel Alfréd ÉPÍTŐK 0 2015 03.25. 15:30 BUDAFOK 1 Zám László PÉNZÜGYŐR 6 2015 03.25. 18:00 KISE 3 Lndeszmann L. RTK 2 2015 03.25. 19:30 Jövő hét csütörtökjére maradt a BVSC - Inter CDF SE találkozó Vízművek SK 1 - 4 Budafoki LC Kelen SC 1 - 4 Ikarus BSE Testvériség SE 3 - 0 Szent Pál Akadémia BVSC 2 - 0 Budatétény SE TŐMONDATOKBAN Az idáig nagyon jól szereplő Hegyvidék megadta magát a továbbra is parádézó Unionnak. UNIONE 4 - 1 HEGYVIDÉK Óriási meglepetésre a Kőbányaiak elbukták az FFC elleni meccsüket. FFC 2 - 0 KISE A RAFC a véghajrában majdnem ikszre tudta hozni a Pénzügy elleni találkozót. RAFC 2 - 3 PÉNZÜGYŐR Feljövőben az RTK ? Vajon mi történhetett a THSE-vel ? Mindkét csapat az első félidőben szerezte meg a góljaikat, de mindkét csapatnál volt egy -egy kiállítás is. RTK 1 - 1 THSE Az Építők az első félidőben az alapozásnál tartottak, de a második félidőre tető alá hozták a Voyage elleni találkozójukat. Kettő nullás minuszból nyertek. 43.Sz. Építők SE 4 - 2 Voyage SE A videok teljes megtekintésének bekapcsolása után, a jobb alsó sarokban a szerkesztőnél kapcsold be a HD minőséget ! 4 1 1 2 1 VIDEÓ 4 0 2 2 0 1 0 1 VIDEÓ 4 2 1 2 3 1 4 1 1 0 6 3 0 VIDEO 1 0 4 2 2 0 VIDEO BUDAPEST KUPA 4. FORDULÓ Csep - Gól FC 3 - 7 , ( 2 - 3 ) THSE Sashalom KISE 2 - 1 , ( 0 - 0 ) Unione FC Közterület SC 0 - 4 , ( 0 - 1 ) 43. Sz. Építők BUDAPEST KUPA A mai napon a II. Kerület UFC és Jaskó András edző közös megegyezéssel szerződést bontottak. A nyárig ideiglenes jelleggel háromtagú edzői stáb irányítja a csapatot, melynek vezetője játékosunk, Moldován Tibor lesz. Az egyesület célja hogy a gárda bent maradjon a BLSZ II. osztályában. A TELJES PROGRAMOT MEGTEKINTHETED AZ UTOLSÓ TÍZ FORDULÓ EREDMÉNYESSÉGÉNEK TÁBLÁZATA a Budapest I. osztályában az első tiz csapat eredményeit megvizsgálva. F : forduló , GY : Gyözelem, D : döntetlen, V : vereség, HAL : Halasztott Az utolsó tíz fordulóban az Ikarus BSE még nem szenvedett vereséget. MÉG LEHET NEVEZNI A BUDATÉTÉNYI NYUSZI KUPÁRA Kontakt: SZÉKELY GÉZA FŐSZERVEZŐ Helyszín: NEM VOLT ESEMÉNYTELEN EZ A HÉTVÉGE SEM ! Talán már nem a meglepetés kategóriába sorolható a Hegyvidék teljesítménye, hiszem a forduló nyitómeccsén pénteken a Budafokot sikerült hazai pályán legyőzni. A Pénzügyőr győzelme szinte boritékolható volt. Hét gólt gurítottak a Kelennek. Az FFC nagy küzdelemben maradt alúl a RAFC-cal szemben egy góllal. Az Ikarus tíz bajnoki óta nem szenvedett vereséget, és a tegnapi meccsen az előző hét királyait ( 43.Sz. Építők SE ) győzték le két góllal. A KISE 80 percen keresztül 10 emberrel küzdött meg a Vízművekkel, és egy 2 - 2 -es döntetlenre tudták hozni hazai pályán a meccsüket. Az Unione olyan szárnyalásba kezdett a szezon elején, hogy már a harmadik győzelmüket aratták 12 - 2 -es gólaránnyal. A Halak ellen pedig a 92. percben szerezték meg a győztes találatot. A Szent Pál lehet, hogy az új edzőnek, de lehet , hogy az amúgy is igencsak erőtlen RTK-Vaslóra négy új patkót vertek. Kissé nyögvenyelősen. de hozta a hazai meccsét a Voyage a Testvériség ellen. A másodosztályban egy óriási figyelmetlenség következtében ( öt sárgával a háta mögött ) pályára lépett a Pestszentimre szineiben Egry Zoltán a Budatétény ellen, de ráadássul , hogy jó habos legyen a torta , a 86. percben még ki is állították, mint csapatkapitányt. Természetesen a kisérő szöveg sem maradhatott el, mi több az átadott karszalagot Vékony Péter Grünwald sporttárs arcába dobta, szinte leszinkronozva a játékostársát. Együtt vonulhattak az öltözőbe, a 86. percben. HEGVIDÉK 1 BUDAFOK 0 CSMTE HALASZTVA RSC HALASZTVA FFC 0 RAFC 1 MAFC 1 CSEP-GÓL 1 PÉNZÜGYŐR 7 KELEN 0 ESMTK 9 II. KERÜLET 1 Kiűállítva : 63. perc Padányi KISE 2 Kiállítva: 10. perc Burcsa VÍZMŰVEK 2 PESTSZENTIMRE 2 Kiállítások : 86. Vékony 86. Egry 92. Csaba BUDATÉTÉNY 3 IKARUS 2 ÉPÍTŐK 0 Kiállítva: 79.perc Juhász INTER 2 SZAC 0 THSE 2 UNIONE 3 ÚJBUDA 0 SZABADKIKÖTŐ 0 SZENT PÁL 4 RTK 0 BVSC 2 GÁZGYÁR 1 VOYAGE 1 TESTVÉRISÉG 0 Kiállítva : 81.perc Illés KÖZTERÜLET HALASZVA NAGYTÉTÉNY HALASZTVA Kiállítva : 95. perc Nagy Márkó 1 - 0 ( 0 - 0 ) 0 - 0 34 - 6 ( 2 - 3 ) Kiállítva : 71. perc Trizna Tamás 0 - 1 ( 0 - 0 ) 2 - 3 ( 0 - 1 ) 2015 április 15 szerda 18:30 Kiállítva : 53. perc Gál Krisztián 7 - 0 ( 3 - 0 ) Kiállítva : 80. perc Mészáros Tamás 0 - 2 ( 0 - 1 ) 1 - 0 ( 0 - 0 ) 2 - 3 ( 2 - 1 ) 0 - 2 ( 0 - 1 ) 0 - 3 ( 0 - 1 ) Kiállítva : 45. perc Jurkinya Richárd 2 - 2 ( 0 - 1 ) Kiállítva : 63. perc Tóth Attila 0 - 5 ( 0 - 3 ) Kiállítva : 88. perc Balogh Péter 1 - 1 ( 0 - 0 ) A jövő hét hétvégéjén immár IX. alkalommal rendezi meg az RTK a Zavadszky Gábor emléktornát hat korosztály részére. A nagyszabású rendezvényre a Péceli úti stadionban kerül sor. Résztvevő korosztályok : U8, U10, U11, U12, U13, U15. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. EGY KIS CSEMEGE Edzőmérkőzést játszott a Hidegkút SC a THSE Sashalommal, szerdán az új Hidegkúti műfüves pályán. Az eredmény szinte meglepetésnek számít, már csak azért is, mert a hazaiknak egy védőjátékosnak jutott a ketrec őrzése. A Hidegkút szerezte meg a vezetést, de egy beadásból, majd egy szögletből megfordította az állást a vendég csapat. Rengeteg kihagyott helyzet mindkét oldalon, tarkította a felkészülési mérkőzést. EGY MECCS ELMARAD a 17. fordulóból az első osztályban. Halasztásra került a bajnoki mérkőzés. A mérkőzés új időpontját mint tudniillik 8 napon belűl be kell jelenteni. MIÉRT NEM TUD, VAGY DIREKT NEM AKAR AZ INTER CDF SE beállni a sorba ahogy a versenykiírásban ( és az élet iratlan törvényeiben ) elő van írva ? Vezető edzőjük Agonglo Joel Gerald (képen) polgári foglakozását tekintve (ügyvéd) tanult ( szinte agyoniskoláztatott) értelmes ember létére, a lekezelő modorával nem él, hanem visszaél a rasszizmus védelme alatt bármivel ami meglátása szerint , csak azért van , mert Ők olyanok amilyenek. Persze azt nem teszik ki a kirakatba, hogy egy közös megállapodás értelmében ( Magyarországon így szokás ) az edzőmérkőzésre bérelt pályának összegének a felét vajon miért nem hajlandóak kifizetni több hónapja, amiről számla is készült ? Vajon mi lehet az oka , hogy a bajnoki meccsekre az utolsó pillanatokban érkezik meg a játékengedély,a sportorvosikról nem is beszélve. Hozzá kell tenni, hogy az igazoltatás szinte lehetelen formát ölt. Így volt ez a hétvégén is az ASR Gázgyár elleni bajnoki meccsen is! Hogy a Siketek pályáján felújítás van , az nem azt jelenti , hogy nem kell ( nem lehetett volna ) időben átadni az okiratokat a játékvezető sporttársnak. Remélhetőleg eljut ez az információ a FB elé , hogy a bajnoki mérkőzés előtt 20 perccel tudták csak átadni a hivatalos okiratokat. A csapatok legnagyobb többsége úgy van már velük, hogy nem is érdekli Őket , hogy kik azok a játékosok akik a pályára lépnek ellenük. Csak azért állnak ki az Inter CDF ellen , hogy ne kelljen a Fegyelmi Bizottság elé járulni ki nem állás végett. Nagyon várják már a másodosztályban , hogy bajnokok legyenek , hogy jövőre ne kelljen ilyen kellemetlen helyzetbe kerülnie senkinek. Természetesen itt nem a játékosokról szól a történet , Ők mit sem tehetnek a vezetőjük lazaságáról, nemtörődömségéről, vagy a visszaéléséről. A vezetőedző segítője Nelson Victor ( Ő hozta létre az Afrika Intert ) aki több mint tíz éve itt él Magyarországon , és megilletődve képes tágra nyílt szemekkel eljátszani, hogy Ő nem érti mit mondanak Neki. De nemcsak a Magyarral, hanem az Angol nyelvvel sem (tud) akar megbírkózni. Pont olyan mint az alkalmi süket, csak azt hallja meg amit akar. A Technikai Vezetőjükkel pedig ( egy hölgy aki Magyar ) szinte lehetetlen kontaktot kialakítani ( sem E-mail-ban sem telefonon , sem SMS.-ben) , és szinte megtisztelve kell , hogy érezze magát az ember ha megkeresnek valamivel. Köszönjük Nektek , hogy színesítitek a Magyarországi Budapest bajnokságot. IGY INDULT A 16. FORDULÓ Az első osztályban öt bajnoki került megrendezésre, köszönhetően talán annak, hogy az őszi szezon 14. fordulójában félbeszakadt 43. Sz. Építők - RAFC mérkőzést a hétvégén pótolták be. Két egyesületnél volt edzőváltás, ( Szent Pál , Voyage SE) de egyik mesternek sem sikerült csodát tenni hazai pályán, vagyis nyerni. Nagy meglepetésre a THSE komoly téli felkészülését figyelembe véve , nagyon megszenvedett a Hegyvidékkel, akik jól tarttották magukat , de ugyanolyan eredménytelek voltak a kapu előtt. Ha a helyzeteket nézzük amíg kimaradtak akkor 4 -2 az eredmény a Halak javára. Az Ikarus egy hatossal küldte haza az RTK-át, a Pénzügyőr pedig négyet gurított a Testvériségnek. A másodosztályban a Közterület ugyanolyan jól kezdte a tavaszi idényt , mint ahogy az őszit elkezdte. Négy nullára hozta a hazai meccsét a II. Ker. UFC ellen. A CSMTE és a SZAC nem bírt egymással, és gól nélküli döntetlen lett a végeredmény. A Pestszentimre talán meglepetésre de kikapott hazai környezetben a Szabadkikötőtől egy góllal. A szomszédvárak csatájából a vendég Nagytétény 4 - 3 arányban legyűrte a Budatétényieket. A bajnoki címért folyó versenyben a gázosok alúlmaradtak az Interrel szemben a Siketek pályán egy góllal. Az Újbuda megtáltosodva a tavaszi szellőben simán legyőzte a Rákosszentmihályiakat. A végeredmény 6 - 1 . Nagy meglepetésre a BVSC alulmaradt a MAFC MFC párviadalon. A három gólos vereségükkel magukra hozták az egyetemistákat , és így csak egy pont a különbség kettőjük közt. Hogy ne legyen probléma nélküli a hétvége, az ESMT - Csep -Gól mérkőzés félbeszakadt mert , az ESMTK csapatánál négy kiállítás volt. BEFAGYOTT A JÉG A HALAK FELETT. MINDKÉT CSAPATNAK VOLTAK PRÓBÁLKOZÁSAI, DE HÁLÓKBA EGYIK CSAPATNAK SEM SIKERÜLT BETALÁLNIA.
THSE SASHALOM 0 - 0 HEGYVIDÉK SE SZOMBATON TÖRTÉNT Komplett vidaóösszefoglaló GONDBAN AZ FFC ? VAGY INKÁBB A KELEN ? A 17. fordulóra kisorsolt, Kelen SC - Ferencvárosi FC bajnoki mérkőzés megrendezést a Kelen SC nem tudja vállalni, ezért lemondott a pályaválasztási jogáról. Indok : A várható kb 1000 fő Ferencvárosi szimpatizáns végett, nem tudja a bajnoki mérkőzés (biztonságtechnikailag) rendezését vállalni a hazai egyesület. Ez itt a kérdés ! Azért , hogy nem ilyen egyszerű az egész. Erre választ ad a Versenyszabályzat 34.§ Nagy valószínűséggel , halasztás lesz. Ami természetesen hétközi napot fog jelenteni, és semleges pályán fognak összecsapni a bajnoki pontok megszerzéséért..
BUDAPEST
I. osztály
BUDAPEST
II. osztály
2015.03.29.
vasárnap
22:32
2015.03.25
szerda
07:32
A HÉTVÉGE VIDEÓKON
2015.03.23
hétfő
08:32
BUDAPEST
I. OSZTÁLY
BUDAPEST
II. OSZTÁLY
2015
március
19
csütörtök
22:04
2015
március
18
szerda
01:59
2015
március
16
hétfő
14:59
2015
március
16
hétfő
14:36
F
Ika
Pénz
KISE
THSE
RAFC
Hegy
Bfok
Unio
Víz
Voy
8.
GY
V
GY
GY
9.
GY
GY
V
GY
D
D
GY
D
V
V
10.
GY
GY
D
GY
D
D
D
D
V
D
11.
D
GY
GY
V
D
D
V
D
D
D
12.
GY
GY
GY
D
GY
HAL
GY
V
V
GY
13.
GY
V
GY
GY
D
V
GY
V
GY
V
14.
D
GY
D
GY
GY
GY
V
V
D
V
15.
GY
GY
GY
V
GY
GY
D
D
GY
D
16.
GY
GY
HAL
D
HAL
D
GY
GY
HAL
V
17.
GY
V
GY
GY
V
V
V
GY
V
GY
18.
GY
GY
D
V
GY
GY
V
GY
D
GY
Pont
26
24
21
17
16
16
14
13
12
11
%
86.66
80.00
70.00
56.66
53.33
53.33
46.66
43.33
40.00
36.66
2015
március
15
vasárnap
20:16
2015
március 02
U14
csütörtök
10:00
2015
március 03
U10
péntek
10:00
2015
március 04
U7
szombat
10:00
06-70-320-48-16
2015
március
15
vasárnap
14:56
2015
március
15
vasárnap
11:56
HA SZOMBAT AKKOR BAJNOKIK
A KOMPLETT MŰSOR
KIK IS VANNAK ELTILTVA ?
Budapest
I. osztály
Budapest
II. osztály
2015
március
14
szombat
23:56
VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
A forduló meglepetése
43.Sz. Építők SK 1 - 0 Pénzügyőr SE
A gól 2'50.-től . Forrás : Pénzügydrukker video
BUDAPEST
I.
OSZTÁLY
BUDAPEST
II.
OSZTÁLY
2015
március
08
vasárnap
20:16
SZOMBATI EREDMÉNYEK
BUDAPEST
I.
OSZTÁLY
BUDAPEST
II.
OSZTÁLY
2015
március
08
vasárnap
09:15
ZAVADSZKY GÁBOR
2015
március
05
csütörtök
21:15
1 - 2
2015
március
05
csütörtök
09:10
2015
március
04
szerda
21:10
2015
március
04
szerda
00:10
0 - 2
0 - 2
0 - 0
2015
március
03
kedd
08:10
2015
március
01
vasárnap
19:10
2015
március
01
vasárnap
01:10
MIKOR ÉS HOL ?
A pályaválasztás joga
(1) A pályaválasztói jogról lemondani nem lehet, ez a szabály a kupamérkőzésekre is vonatkozik. Bérelt pályán történő mérkőzésrendezés esetében sem lehet a
pályaválasztói jogot átadni, illetve azt a (stadiont) pályát nem lehet bérelni, melyen az ellenfele játssza hazai mérkőzéseit.
2015
február
27
péntek
14:10